„RENDÉSZET ÉS RENDVÉDELEM – KIHÍVÁSOK A XXI. SZÁZADBAN”
nemzetközi tudományos konferencia
Pécsi Tudományegyetem
2008. Június 26.


       A 2001-ben, hagyományosan a Határőrség ünnepnapja alkalmából szervezett nemzetközi tudományos konferenciasorozat a Határőrség és a Rendőrség 2008. január 1-jei összevonását követően is folytatódott. A szervezők továbbra is Szent László napjához igazították a rendezvényt, azonban annak témaválasztása már kevésbé a határellenőrzéshez, inkább szélesebb tudományterülethez, magához a rendészethez kapcsolódott. Ez azonban nem jelentette azt, hogy a rendvédelmi integrációt követően a határőr értékek a pécsi, rendészeti tudományszervezés során mellőzve lettek volna. Ellenkezőleg a június 26-án megtartott fórum külön szekció keretében foglalkozott a határrendészet jelenkori helyzetével, a rendvédelmi és a schengeni integrációt követő kihívásaival.
       A konferencia hallgatósága ebben az évben is tapasztalhatta, hogy a pécsi László napi konferencia figyelemreméltó rangot vívott ki magának a magyar rendészettudományban. A rendezvény és a várhatóan október végén megjelenő tanulmánykötet (Pécsi Határőr Tudományos Közlemények IX.) támogatottsága, a szakmai és tudományos, rendvédelmi és civil, továbbá kormányzati és társadalmi érdeklődés is jelezte, hogy a szervezők fáradozásai nem hiábavalók, az elhangzott előadásokra és hozzászólásokra érdemes odafigyelni, azokat a szakmai és tudományos munkákba beépíteni.
       A 2008. évben „Rendészet és rendvédelem – kihívások a XXI. században” címmel meghirdetett nemzetközi tudományos konferenciának ezúttal is a Pécsi Tudományegyetem Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Kar adott otthont. A konferenciát a Pécsi Tudományegyetem rektora nevében dr. Koltai Dénes egyetemi tanár, dékán nyitotta meg. A rendezvény plenáris ülésén előadást tartott dr. Kondorosi Ferenc kormánybiztos, dr. Finszter Géza a magyar rendészettudomány jeles művelője, dr. Kacziba Antal nyugalmazott rendőr altábornagy, a Rendőrség Tudományos, Technológiai és Innovációs Tanácsa elnöke, dr. Janza Frigyes a Magyar Rendészettudományi Társaság főtitkára, dr. Teke András nyugállományú határőr ezredes és dr. Ádám Antal professor emeritus, volt alkotmánybíró. A nemzetköziséget Michael Drewes rendőr ezredes, a Lübecki Rendőr Akadémia bevetési szakkoordinátora, és dr. Jozef Balga rendőr ezredes, a Pozsonyi Rendőr Akadémia Határ- és Idegenrendészeti Tanszékének vezetője jelentette.
       Ebédet követően a korábbi évek gyakorlata szerint szekciókra került sor, ahol a résztvevők a fentebb már említett „határrendészet és határbiztonsági” szekció mellett a „biztonsági kihívások a rendészetben” és a „bűnügyi rendészet a XXI. században” elnevezésű szekciókban folytathatták a tanácskozást.
       A konferencián elhangzott, valamint az ahhoz kapcsolódó előadások, tanulmányok, hozzászólások a Pécsi Határőr Tudományos Közlemények (HU ISSN 1589-1674) kilencedik számában olvashatók.

A KONFERENCIA TÁMOGATÓI

Magyar Hadtudományi Társaság
Magyar Rendészettudományi Társaság
Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium
Rendőrség Tudományos, Technológiai és Innovációs Tanácsa
Szent László Alapítvány a Határőrökért
Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága
Pécsi Tudományegyetem
Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata
Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság
Pécs-Baranya Közbiztonsági Alapítvány
Rendészeti Védegylet
Környezetvédő és Szolgáltató KFT
Szent György Fogadó
Szent László Alapítvány a Határőrökért
Multi Alarm Rt.
Varietas Magánnyomozó Iroda
BS Axis Építőipari Kft.
Vektor Munkavédelmi, Műszaki Fejlesztő és Gyártó Szövetkezet

KÉPEK A NEMZETKÖZI KONFERENCIÁRÓL

"HATÁRŐRSÉG ÉS RENDŐRSÉG – AZ INTEGRÁLT RENDVÉDELEM 2007"
Ádám Antal
Ádám Antal
Chronowsky Nóra
Chronowsky Nóra
Zámbó Péter a plenáris ülés levezető elnöke
Zámbó Péter a
plenáris ülés levezető elnöke
Dr. Finszter Géza
Dr. Finszter Géza
Ritecz György
Ritecz György
Beregnyei József
Beregnyei József
A bűnügyi rendészet szekció hallgatósága
A bűnügyi rendészet
szekció hallgatósága
A határrendészeti szekció
A határrendészeti szekció
A határrendészeti szekció hallgatósága
A határrendészeti szekció
hallgatósága
Janza Frigyes
Janza Frigyes
A konferencia hallgatósága
A konferencia hallgatósága
Michael Drewes (Németország)
Michael Drewes
(Németország)
Jozef Balga (Szlovákia)
Jozef Balga
(Szlovákia)
Kacziba Antal
Kacziba Antal
Teke András
Teke András
A konferencia hallgatósága
A konferencia hallgatósága