„Határőrség és rendészet” tudományos konferencia
Pécsi Határőr Igazgatóság
2002. június 20.


       A Magyar Hadtudományi Társaság Határőr Szakosztály Pécsi Szakcsoportja 2002-ben, elsősorban a Határőrség rendészeti feladatainak vizsgálata céljából rendezte második tudományos fórumát „Határőrség és rendészet” címmel. A konferencia azonban messze túlhaladta ezt a célt, hiszen a résztvevők nemcsak a Határőrség rendészeti funkcióit, kötelezettségeit tárgyalták, hanem ab ovo a rendészet, rendvédelem fogalmi meghatározásával, valamint – Virányi Gergely határőr ezredes, főiskolai tanár, a rendőrtiszti Főiskola főigazgató-helyettese jóvoltából – a rendészettudomány létjogosultságával is foglalkoztak. A rendezvény így nemcsak a 2001-ben hagyományteremtő céllal megtartott szimpózium folytatása volt, hanem a formálódó rendészettudomány egyik meghatározó állomása is. Szintén a konferenciához kapcsolódó jelentős eredmény, hogy a fórumon elhangzott, illetve ahhoz kapcsolódó tanulmányok, hozzászólások első ízben jelenhettek meg a szakcsoport gondozásában kiadott periodikában, a Pécsi Határőr Tudományos Közlemények (HU ISSN 1589-1674) első számában.

A konferencia támogatói voltak:
Magyar Hadtudományi Társaság Határőr Szakosztálya
Határőrség Tudományos Tanácsa
Biztonságos Magyarországért Közalapítvány
Szent László Alapítvány a Határőrökért
Pécsi Határőr Igazgatóság